Idén nyáron voltam pár fürdőhelyen. Tengerpart, Balaton, Velence, Orfű, Szelidi tó, mindegyiknek megvan a varázsa, egyik ezért másik azért szép. Ahogy ott ültem nézegettem az embereket, valakiben gyönyörködtem igazából ez a lényeg meglátni a szépet és a jót. Persze az élet azért mindig elém dob kevésbé szemet gyönyörködtető vizuális élményeket is. Eszméletlen sok a túlsúlyos, javítom a nagyon túlsúlyos ember. Ami kézenfekvő ha elnézem a táplálkozási szokásokat.
Mire gondolok. Például beültem egy büfébe a balcsin, sült csirkét ettem vegyes salátával. A mellettem lévő asztalnál az egyik embertársam sajtos tejfölös lángost evett dupla húsos hamburgerrel majd utána küldött 5-6 palacsintát és leöblítette fél liter kólával, aztán kifeküdt napozni. Iszonyatosan túlsúlyos volt, ki mint vet úgy arat. Aztán itt van a másik oldal. akiknek ebből elegük lett és igen is elhatározták hogy ők bizony jól fognak kinézni és élvezik az ezzel járó előnyöket. Nagyobb mozgásszabadság például a sok közül amit megemlíthetnék.
Az emberi test szinte bármire képes csak kell neki egy kis tudatos segítség. Vannak akik azt hangoztatják hogy mindent kell enni vegyesen de csak mértékkel. Valakinek biztos bejön ez az elmélet mert mások vagyunk mind genetikailag mind életszemléletben. Mindenkinek megvan a saját igazsága. Ami nálam működik az nálad lehet hogy kudarc. Arra gondoltam leírom hogy én mit teszek azért hogy megőrizzem a formám. Annyit még hozzáteszek hogy engem a súlyproblémák eddigi életemben messzire elkerültek.
Visszatérek erre a mindent kell enni vegyesen mértékkel dologra. Műszaki beállítottságú vagyok, keresem a logikát és az összefüggéseket amolyan elemző típus. Bár egy autó nem olyan mint egy ember de mindenben van valami közös pont. Amikor egy autóba jó üzemanyag van akkor az jól is megy ha teszek bele még egy kis gyengébb benzint meg pici gázolajat és egy csipetnyi petróleumot plusz egy hangyányi vizet máris megváltozik a teljesítmény. Köhög, prüszköl, beteg lesz. Az ember is pont ilyen.
Általában az egyszerű kajákat kedvelem, hús, zöldség, gyümölcs. Pörkölt, sült hús, rántott hús, szalámi ami tényleg húsból van, sonka, savanyúság, hagyma paprika, paradicsom, olíva bogyó és olaj, uborka. Banán, cseresznye, dinnye és minden barack a kedvencem. Tiszta szűrt vizet iszom és minőségi sót használok. Étrend kiegészítőnek Omega3, D-vitamin, C-vitamin. A bivaly erős multivitaminokról leszoktam, rájöttem nem jó az nekem.
Amit szinte 99%-ban nem eszek: hüvelyesek, tejtermékek, tojás. A hüvelyeseket, bab, borsó sosem szerettem. A tejtermékeket régebben ettem szeretem is, tejsavófehérje, túró, joghurt de valahogy azt vettem észre hogy ahogy idősödök egyre jobban fájnak az ízületeim. Először arra gondoltam hogy az edzéstől hogy megerőltettem. Aztán teljesen elhagytam minden tejes dolgot és elmúltak a panaszok, rendbe jött a csuklóm és a vállam is.
Persze azért nem utasítok el élből mindent. A kávémba szoktam tejet tenni a rántott húsba pedig van egy kis tojás is. A palacsinta a kedvencem, amikor utazok a benzinkúton mindig veszek csokit és tolok rá egy kávét bár ez ritka. Karácsonykor kétpofára zabálom a süteményeket. És mi történik.? Semmi. Azért semmi mert nem ez a néhány alkalom számít hanem az hogy egész évben összevetve milyenek voltak az étkezési és mozgási szokásaid.
Amit még elhagytam, krumpli, rizs és minden főtt tészta. Egyik pillanatról a másikra, nincs rá szükségem. Kenyeret azt még eszem de kevesebbet. Nálam a szendvics úgy néz ki hogy amilyen vastag a kenyér olyan vastagon áll rajta a szalámi. Naponta 5-6-szor szoktam enni amennyi jólesik. Fütyülök a kalóriákra soha életemben nem számoltam. Egy kicsit ötvöztem a paleó étrendet a vércsoport szerinti kajálással. Nekem ez jön be.
Nagyvonalakban az alapelvem a következő. Húsból zöldségből elég nehezen tudja túl enni magát az ember, egyszerűen abból annyit eszik amennyire szüksége van. Tápláló, tele van fehérjével később leszel éhes. nem nyomja fel az egekbe a vércukorszinted mint a cukrok és egyes szénhidrátok. A sütivel és társaival az a baj hogy pillanatok alatt iszonyat mennyiségű kalóriát lehet berobbantani a szervezetbe ami gyarapítja az úszógumit. Ami még talán fontos lehet. A pörihez nem eszek kenyeret se tésztát ahogy a sült vagy rántott húshoz sem eszek semmit csak valami zöldséget.
A másik pedig hogy a fehérjéket sem túl jó ötlet keverni pl madártej (tej+tojás), sonkás tojásosrántotta (hús+tojás) vagy pl hús valami tejfölös öntettel (tej+hús). Messze van a jótól. A szervezet a tiszta és egyszerű dolgokat szereti attól működik jól. Vannak még keverési szabályok 🙂 Gyümölcsöt szintén előnytelen keverni bármivel, ilyenre gondolok hogy pl. joghurt gyümölcs darabkákkal (tej+gyümölcs). Gyümölcsöt étkezés előtt érdemes enni és soha nem étkezés után közvetlen. Ennek is megvan a miértje a gyümölcs gyorsan áthalad a szervezeten mig egy húsétel pláne egy össze-vissza kevert húsétel lassan. Amikor rossz a sorrend akkor gázos lesz a helyzet 😀 Amikor gázos a helyzet akkor valamit nem túl jól csináltál ez teljesen biztos. Vagy nem neked való az étel amit ettél vagy hibás a sorrend. Megemlíthetném még a gabona+tej párost ez sem túl előnyös. Szóval müzli+tej különböző pelyhek+tej az inkább a kukába mint emberbe való kaja.
Edzés: A súlyzós edzést részesítem előnyben mert ez az edzésforma már bizonyított és messze a leghatékonyabb ha zsírt szeretnénk veszteni persze CSAK helyes étrenddel és megfelelő pihenéssel egyben a leghatékonyabb.
Igazából nincs ebbe az egészbe semmi nagy hókusz-pókusz. A lényeg mindig az hogy vetned kell hogy arass és ez mindenre igaz az életben. Bejársz dolgozni=vetés, megkapod a fizetést=aratás. Nyelvet tanulsz=vetés, beszéled a nyelvet= aratás. Pénzt gyűjtesz a nyaralásra=vetés, ott vagy a tengerparton=aratás. Változtatsz az étkezési szokásaidon és elkezdesz edzeni=vetés, amikor pár hónap múlva tükörbe nézel és tetszik amit látsz=aratás.
Mutatok pár példát 🙂 Ami közös a három emberben az hogy valamikor elkezdték majd rendszeresen folytatták aztán csak csinálták és jöttek az eredmények.
Jack LaLanne 96 éves korában távozott el az utolsó előtti napján is edzett. Rengeteg erőnléti rekord fűződik a nevéhez. Az egész életét arra tette fel hogy egészségesebbé tegye az embereket. Híres mondásai:
“A derékbőséged az életvonalad”
„Köpd ki, ha finom!”
“A mozgás a király. A táplálkozás a királyné. Együtt övék a királyság.”
Az életvitelével ezt kőkeményen alá is támasztotta.
Ernestine Shepherd A kedvencem ez a hölgy. Szerinte az életkor csak egy szám. Igaz. Ha nem tévedek 50 fölött kezdett edzeni. A képen 77 éves.
Sam “Sonny” Bryant Jr A képen 72 éves körül van. Ő azt mondja. Az idő múlása elkerülhetetlen de nem kell megöregedni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: